Fotónapló 2015 december- 2016 január

Nesztelen

A vitrinben lévő teáscsészéken fehéren csillant meg az ablakon beszűrődő decemberi délelőtt.Tekintete végigsiklott a fényesített angyalkákon, kis mécsestartókon, régi karácsonyok díszein. Minden tiszta és fényes, gondolta , miközben egy halovány mosoly kúszott végig ajkain. Ez kissé tompította a fejében lévő lüktető, zúgó érzést. Megnyugtatta a terítőn sikló vasaló nesztelensége, a hangok nélküli szoba nyugalma. A mosott ruhákat is mind-mind a szekrénybe sorakoztatta, majd a zoknik monoton összegömbölyítése közben arra gondolt, mennyire jól esik a magány, az egyedüllét, semmi zaj, semmi sietés. Egy pillanatra megállt az idő, szél sem mozdult az ágak között, majd egyszerre csak nagy pelyhekben hullani kezdett a hó.

Üveghegyen innen, üveghegyen túl

Megkönnyebbülten vette elő a sárga cetlire, lila tintával felírt teendők listáját. Kilenc főpontból és hét alpontból végre az utolsót is kihúzhatta. Két hete még azt hitte a rengeteg iskolai teendő egyszer csak a nyakába zúdul, s lavinaként el is sodorja a végtelenbe és tovább...de -ahogy a meseelemzéseiből is kitűnik- az égig érő fát meg lehet mászni, az üveghegyen túl lehet jutni... túlélni a teljesíthetetlennek tűnő általános pedagógia Zh-t, felkészülni tömérdek irodalmi anyagból, megírni a részletes pedagógia naplót, 86 oldalas beadandót készíteni és még megannyi -most már- aprónak tűnő feladatot átvészelni. S jól tudja, most egy kis pihenő jön, de aztán sok más, új helyzet, teendő, újabb üveghegyek, de azokon is túl lehet jutni, túl kell jutni.

Köd

A reggeli köd fátyolként borult a kis házra, ablakában felvillanó fényfüzér jelezte csak az ünnep közeledtét. Némán indult a konyhába, fahéjat szórt szokásos kávéjába, gondolatait pedig fekete, szűnni nem akaró fájdalom öntötte el. Huszonnégy évnyi emlékképek-montázs filmként pergett le előtte újra és újra... a könnyek kiapadhatatlannak tűnő kútja már két hete kiapadt, de a lelket tépő szomorúság csak nem akart múlni....nem akart a karácsonyra gondolni, a várakozásra, képeslapokra, ünnepi dalokra, énekekre....
Pedig idén is van advent, ködös utakon várakozás, készülődés és majd egyszer karácsony is, de vajon milyen lesz Nélküle?

Ha elüt a busz és más borzalmas dolgok

Fáradtan, nehézkes gondolatokkal simult bele a rosszul megvilágított mikrobusz egyik ülésébe. Fejét a párától homályos ablaknak támasztotta, majd egy tenyérnyi helyen megsimította az üveget. Határtalan, tejszerű ködbe ütközött tekintete, amibe belefeledkezve már alig érzékelte a fogyó kilométereket és a pergő percek múlását. Gondolatai magányát egy emlék, mély, barátságos hangja törte meg:
- Akit lehet vinni... Van az a mondás, ha nem félnék nem kíváncsiskodnék.
- Nemcsak a "vivéssel-menéssel" lehet elveszíteni valakit. Ott van a halál, elhidegülés és egyéb borzalmas dolgok.
- Jól van kicsim. Mondjuk én tegnap majdnem azt hittem hogy mentő visz el.

- Én azért kicsit félek,hogy egyszer rám unsz, jobban megszeretsz mást, elüt a busz, eljön a világvége és akkor jövök rá,hogy nem mondtam elégszer mennyire szeretlek.
- Elüt a busz....
- naaa .... de hát érted
- Kicsim  nyugi! Az tetszett hogy rögtön a "megszeretsz mást" után elüt a busz :)
-A kettő szinte egyformán borzalmas ....bár ha megszeretsz mást félhetsz is,hogy egyszercsak' elüt a busz. :)

Fotónapló október 26.-30.

Őszi szünet híján, a hétfői órá(i)m ellógva Izsákon jártunk, nagyikát ölelgettem, folyton susogó fák alatt sétáltunk, ismerkedtem E. kedves gyerekkori helyszíneivel. S szinte éreztem, ahogy az elfeledett nyarak megelevenednek a szőlőbokrok fonnyadt fürtjei között.
 

Csak ránk várt...

 

Az állomás színpompás fogadtatása minden egyes napsütötte délelőttön, amit úgy szeretek.

 

S ha már kedd és ált.ped., akkor a szép szarvasos kép, amit -ha nem lenne ilyen hatalmas- már rég hazahoztam volna. :)

 

Kedves szerda, kedves órák, ahol néha-néha felbukkan egy-egy kreatív tematikus tevékenység. A legutóbbin Márton napra készültünk versekkel, különféle egyedi lámpásokkal. 

 

 

 

Gyönyörű színek fogadtak minket a Sugó mentén is.....

 

"... és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma, a csókok íze számban hol méz, hol áfonya..."

Ahogy....

Ahogy a délelőtti napsugarak megvilágítják az állomáshoz vezető utat szegélyező, egymásba boruló fák aranyszín leveleit.
Ahogy a sínek menti őszi paletta vöröslik, bíborban, sárgában, barnában játszik.
Ahogy a meleg fény melengeti, szeretgeti az emberek borús gondolatait.
Ahogy az alkony illékony, folyamatosan változó képei mást és mást festenek a fodrozódó hullámokra.
Ahogy a vadkacsákat figyeltük a part mentén, ahogy kedvesen magadhoz húztál s kezedbe tehettem kezem, ahogy tekintetedbe felejthettem minden gondolatom, ahogy szemem lehunyva is éreztem azt a biztonságot, őszinte szívet, amit a legjobban szeretek.

Szerepek

Vagyok egyszer:
- apám, anyám lánya
- egy szem nagyanyám unokája
- nagynéniknek,-bácsinak unokahúg
- ezen népek gyerekeinek unokatestvér
- Évi szerint Lackó "bak társa"
- az iskolában tanítónéni
- főiskolán hallgató ( s az életben általában is hallgató)
- óvodában (kis)óvónéni
- E.-nek szerelme
- a helyi csoportban néptáncos (???)
- keveseknek közeli, sokaknak távoli barát
- s még megannyi más szerep, álarc, mellékszerep más műsorában.....

De sokszor azt sem tudom ki vagyok, kinek feleljek meg. (Persze "tudom",hogy csak magamnak "kell(ene)"). Hol van az "én-/önmagam"... Másokhoz -hiába próbálok- nem tudok azonosulni. Csak rossz másolat lennék, a plágiumot meg úgyis büntetik.

Októberi kedvesem

 

3 éve
36 hónapja

 156 hete
1095 napja
♥

Áfonyád vagyok,
halk szavú kedvesed.

(...)

Hétszázhetvenhetedik

Önfeledten nevetés töltötte be a főiskola auláját, miközben a mára tanult meséket próbáltuk el-elmondani a többieknek több-kevesebb sikerrel. Az órámra sandítva láttam ideje indulni a következő előadásra, ahol nem sejtettem mi vár rám. Egy hatalmas sárkány elragadott kastélyába és annak 777. emeletének 77. szobájába zárt, ahol napestig egy hatalmas könyv minden 7. szavát  kellett javítanom.
Vagy legalábbis így mesélte oktatóm a többieknek,hogy mégis hová lett Dominika.

Valahogy úgy folytatnám,hogy a parkolóban várakozó hercegem elmormolta a varázsigét, ami megszabadított a sárkánynál töltött rabságomból. :)